Hírek

Négy napon keresztül a bor- és dzsessz fővárosa lesz Debrecen!

 „4 nap, 19 borvidék, 69 borászat, 42 koncert, összesen 161 magyar és külföldi jazzmuzsikus 12 ország képviseletében”

Magyarország egyik legnagyobb boros rendezvényét, a résztvevők számát tekintve a legnagyobb dzsesszfesztiválját, a Debreceni Bor- és Jazznapokat augusztus 2. és 5. között rendezik meg a Nagyerdőben, a Békás-tó környékén – közölték a szervezők csütörtökön sajtótájékoztatón.

Komolay Szabolcs (Fidesz-KDNP), Debrecen kulturális alpolgármestere a város “egyik legnagyobb sikerű újrakoreografált rendezvényének” nevezte a Bor- és Jazznapokat utalva arra, hogy néhány évvel ezelőtt “összeházasították” az addig külön-külön megtartott borkarnevált és zenei rendezvényt.
Hozzátette: a fesztiválnak az elmúlt években mintegy húszezer látogatója volt. Az idei négy nap alatt 19 borvidék 69 borászata, valamint 12 ország 161 dzsesszmuzsikusa mutatkozik be a rendezvényen.

Teremi Nóra kulturális menedzser azt emelte ki, hogy ismét jellemzi majd a találkozót a fiatal dzsesszformációk bemutatkozása, kilenc produkcióban együtt muzsikálnak hazai és külföldi művészek, és külön zenéléssel köszöntik a születésnapos fellépőket: Gyarmati Zoltánt és Tommy Vig 80 éves művészeket, valamint Szőke Szabolcsot 70., ifj. Szakcsi Lakatos Bélát 50. születésnapja alkalmából.
Érdekességként említette, hogy ismét Debrecen vendége lesz a cseh Jirí Stivin Quartet, amely negyven éve lépett fel utoljára a dzsessznapokon.

Tóth Ernő, a Főnix Rendezvényszervező programigazgatója emlékeztetett arra, hogy 1971 óta folyamatosan megrendezik a debreceni dzsessznapokat, amelyet negyedik éve “házasítanak össze” a borkarnevállal. A Debreceni Bor- és Jazznapok gasztrokulturális rendezvény a Magyar Fesztiválszövetség által működtetett Magyar Fesztiválregisztrációs és Minősítési Rendszerben megmérette magát és elnyerte a „Kiváló Minősítésű Fesztivál” címet. A programsorozat 2017. tavasszal megkapta az egyik legkomolyabb európai fesztiválminősítő szervezet, az Európai Fesztiválszövetségtől az EFFE (Europe for Festivals, Festivals for Europe) minősített fesztiválja címet. Ezzel a Debreceni Bor- és Jazznapok belépett Európa legrangosabb fesztiváljainak sorába.

A sajtótájékoztatón közreműködött Gyarmati Zoltán, a Debrecen Dixieland Jazz Band alapító tagja, aki a Debreceni Jazz Napokon az elsőtől kezdve minden alkalommal fellépett.

A rendezvény művészeti tanácsadója Maloschik Róbert, a jazzma.hu főszerkesztője.