Fellépők A-Z

Elek István Quartet

Jazzma színpad

Egyöntetű vélemény: a jazz koncertpódiumon való megjelenése a bebop korszakához köthető.
Emblematikus muzsikusok, mára jazz-ikonokká vált személyiségek rakták le e stílus alapjait, belőlük „táplálkozik”, alakul a mai jazz is. Számtalan előadó és egyéni út, a gyökerek mégis ide kötnek, ide vezetnek vissza.
A zenekar az ún. „mainstream” jegyeit hordozza, programjuk tisztelgés a nagy elődök és követőik előtt, természetesen a mai kor és az egyéniségük szellemében.
Elek István négy évtizedes pályája során számos zenekar szólistája volt, de saját neve alatt csak 2015 elején debütált kvartettje, amely aztán nagy sikerrel szerepelt az év folyamán a fővárosban és vidéken egyaránt. A négyes minden tagja a műfaj legjobbjai közül került ki. Az együttes vezetője a nádfúvós hangszerek egész arzenálját szólaltatja meg: főként tenorszaxofonon játszik, de nem idegen számára a klarinét, az alt-, a szoprán- és a baritonszaxofon sem. Weisz Gábor remek zongorajátéka mindig elbűvöli a hallgatóságot, a ritmushátteret pedig a bőgős Molnár Péter (aki a Group ’N’ Swing együttesben is szerepel) és a legkeresettebb dobosok egyike, Cseh Balázs biztosítja.
Műsoruk a mainstream jazz iskolapéldája, közkedvelt sztenderdek, a Nagy Amerikai Daloskönyv örökzöld darabjai, olyan nagy amerikai komponisták „jazzslágerei”, mint Duke Ellington, Cole Porter vagy Richard Rodgers, de az olyan nagy jazz zenészek ugyancsak sztenderdekké nemesült szerzeményeit is szívesen játsszák, mint Kenny Barron, Joe Henderson vagy Joe Zawinul.
Debrecenben a 2019 májusában megjelent „Jazz-Elek” című lemezük anyagát mutatják be.

Zenekar tagjai:
Elek István – szaxofon
Weisz János – zongora
Soós Márton – bőgő
Cseh Balázs – dob

1 2 3 4 5