Fellépők A-Z

Nagy Emma Quintet

Synergy színpad

Bár a Quintet alig egy éve jött létre, 2019-ben megjelent első saját szerzeményeikből álló nagylemezük Set to Face címmel.
Saját maguk által írt kompozíciókból szerettek volna egy repertoárt kialakítani, ami természeténél fogva újra és újra megújul. Zenéjükre jellemző a műfaji és formai nyitottság, ez a zenekar fő összetartó eleme. Ebbe a konstrukcióba próbálják belehelyezni a számukra aktuális zenei elemeket, akár kockázatot vállalva, saját fejlődésük érdekében.
2018-ban elnyerték a II. Belvárosi Jazzverseny fődíját és két szólista különdíjat, ennek köszönhetően azóta aktívan koncerteznek. 2019-ben nekik ítélték a Müpa Jazz Showcase, nemzetközi zsűri által megszavazott legjobb zenekar díját.

Zenekar tagjai:
Nagy Emma – ének
Cseh Péter – gitár, – szaxofon
Dénes Ábel – bőgő
Klausz Ádám – dob
Tálas Áron– zongora

1 2 3 5