Hírek

Búcsú Zakar Zoltántól

2021. február 10-én egy nagyszerű zenésszel és zeneszerzővel, a Debreceni Jazznapok állandó fellépőjével lett szegényebb Debrecen és az ország kulturális élete. Isten nyugosztaljon, Zoli!

Zakar Zoltán harsonás, zongorista, zeneszerző 1959-ben született Hajdúszoboszlón.

Tanulmányait a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán harsona-zeneszerzés szakon és a Bartók Béla Konzervatórium Jazz Tanszakán végezte. Tanárai Völgyi Ernő és Selényi Dezső harsonaművészek és Keuler Jenő zeneszerző voltak.

A ’80-as évek második felében a vezető hazai jazz-formációk – többek között a Regős István vezette ’Jazz & Press’, Kőszegi Imre Quintet, Vasvári Pál együttese – szólistája, a Budapest Big Band alapító tagja. Állandó együttesei mellett rendszeresen közreműködött a Studio 11, Vukán György, Lakatos „Ablakos” Dezső, Szakcsi Lakatos Béla, Tony Lakatos, Tomsits Rudolf hangfelvételein és koncertjein.

A ’90-es években a Budapest Ragtime Band, majd a Caribeat együttes tagja, emellett Nyugat-Európában és az Amerikai Egyesült Államokban dolgozott különböző show-zenekarokban mint szólista és hangszerelő.

1995-ben a P.Mobil együttes és az Állami Hangversenyzenekar közös produkciójának, a „Honfoglalás” című szvitnek hangszerelője.

1998-ban megjelent The Hungarian Jazz Trombone Company with Carl Fontana „First Time Together” című lemezének hangszerelője volt.

2002 óta Debrecenben élt. A Debreceni Jazz Együttes, a Debrecen Dixieland Jazz Band tagja, a Zakar Jazz Kvartett vezetője, a Debrecen Jazz Klub elnöke volt.

2006 – 2009 között a Step Time Band tagja, 2005 – 2013 között a Jazzmelon Big Band művészeti vezetője volt.

2005-ben a Debreceni Jazznapokon hangzott el „A sziget meséi” című, big band-re írott 8 tételes kompozíciója a Jazzmelon Big Band, valamint meghívott szólisták – Szakcsi Lakatos Béla, Makovics Dénes, Szalóky Béla, Hárs Viktor és Sramkó János előadásában.

2010-ben a Stúdió 11 „Tribute to Jaco Pastorius” című produkciójának hangszerelője volt. A Művészetek Palotájában rendezett hangverseny szólistái Victor Bailey és Peter Erskine voltak.

2014-ben a Debreceni Jazznapokon került bemutatásra Budapest Jazz Orchestra, valamint Kollmann Gábor, Pecze Balázs, Juhász Attila és Gyárfás István közreműködésével „Az erdő titkai” című szerzeménye, melyben sajátos zenei emlékművet állított szülővárosának, Debrecennek, valamint a Nagyerdőnek, aminek közelében élt fiatal évei alatt.

Zeneszerző-hangszerelőként megrendelői közé tartozott a Magyar Rádió, Magyar Televízió, a Budapest Big Band, a Budapest Ragtime Band, a helsinki UMO Big Band, a Dán Rádió Big Band-je, a Dorsten Jazz Orchestra, a Hungarian Jazz Trombone Company, a P. Mobil, Debreceni Helyőrség Zenekara, a Gyula Big Band, a debreceni Sárga Áspis Project énekegyüttes és sokan mások.