Fellépők A-Z

Az év fiatal jazz-zenészei és a JazzFed Quartet

Jazzma színpad

A Magyar Jazz Szövetség 2018-ban már harmadik alkalommal rendezi meg “Az év fiatal jazz-zenésze” tehetségkutató versenyét olyan 25 év alatti fiatalok számára, akik közép- vagy felsőfokú jazz oktatási intézmény hallgatói. Az évről-évre egyre népszerűbb verseny győztesei egyre több koncert és fesztiválfelkérésnek kell eleget tenniük, Budapesten és vidéken is.
Idén is két győztest avathattunk a döntőben. A szakmai zsűri díjának a nyertese Farkas Zsolti (ének) volt, a közönségdíját pedig Richter Ambrus (dob) nyerte el.
Más versenyektől eltérően a zsűri nem csak kritizál, és nyerteseket avat, de aktívan részt is kíván venni a versenyben, valamint a további koncerteken. Olyan körülményeket teremt, hogy a nyertesek belepillanthassanak a jövőjükbe. A közös játék zenei élményével tovább inspirálni őket. A két tehetséges fiatallal a HunJazzFed zenekarral lép a színpadra, akik egyben a zsűrit is alkották.

1 2 3 4 5