Fellépők A-Z

Chris Devil Trio

Synergy színpad

A formáció 2011-ben alakult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz – tanszakos hallgatóiból. Repertoárjuk saját szerzeményekből, illetve egyedi felfogásban játszott örökzöldekből áll. Mindhárman részt vesznek zeneszerzőként is a munkában, amely igazán változatossá teszi koncertjeiket, az egyes tagok különböző zenei világa miatt. Céljuk kísérletezés, a harmónia hangszer nélküli felállás lehetőségeinek feszegetése, olykor a hagyományos vagy fúziós jazz, olykor a szabad zene eszközeivel.

A 2013-as Talentométer tehetségkutató jazz kategóriájának győztesei melynek köszönhetően felléphettek az Újbuda Jazz Fesztiválon. 2014-ben az a megtiszteltetés érte őket, hogy Borbély Mihállyal léphettek fel az Opus Jazz Clubban, Tóth Viktorral pedig az A38 Hajón. 2015 áprilisában a Magyar Jazz Szövetség Combo Versenyén II. helyezettek lettek, Ördög Krisztián Flyin’ with My Dragon c. darabja lett a legjobb kompozíció. Májusban pedig megkapták a Most Promising Band díjat a VII. Nemzetközi Ifjúsági Jazzversenyen, Marosvásárhelyen.

Zenekar tagjai:
Ördög Krisztián Dávid – szaxofonok,
Paczári Viktor – basszusgitár,
Serei Dániel – dob

1 2 3 4 5