Fellépők A-Z

Nagy Emma Quintet

Harmadik nap •
17:15 - 18:15
Synergy színpad

A zenekar 2018-ban alakult. Ugyanebben az évben elnyerte a II. Belvárosi Jazzverseny fődíját, majd elkészítette első négy számból álló EP-jét.

2019 elején megjelent első, saját szerzeményekből álló nagylemezük Set To Face címen, és elhozhatták a Müpa Jazz Showcase szakmai fődíját.

2020-ban a JazzMa szerkesztősége az év jazzalbumának szavazta meg második lemezüket, a Low Frequency Oscillatort.

„2019. májusban jelent meg a Nagy Emma Quintet debütáló lemeze, a Set to Face. Már ez az első anyag nagyon erős volt, egy teljes mértékben kibontakozott hangzás és egyéni karakter mutatkozott meg benne, így sokan felfigyeltek rá. Az álomszerű, szabadon csapongó melódiák Emma néhol ijesztően földönkívüli, néha érzékien angyali hangján sok rajongót szereztek a fiatal csapatnak. 2020 nyáron készült el az anyag folytatása, a „Low Freqency Oscillator (LFO)”. Koncepcióban, dalfelépítésben, hangulatban az első lemez vonalát veszi fel, Emma nagyon egyedi vokális építkezésének és kifejezésének útján.” (Bereczki Bálint- Jazzma.hu)

A zenekar tagjai: Nagy Emma – ének, Dénes Ábel- nagybőgő, Cseh Péter – gitár, Oláh Krisztián – zongora, Klausz Ádám – dob

További fellépők:

1 5 6 7