A pálinka eredetvédett gyümölcspárlat, melyet Magyarországon és négy osztrák tartományban állítanak elő. A pálinka mai fogalma a 2000-es években, a pálinka eredetvédelme nyomán szilárdult meg. A magyar pálinka szó a 17. századi megjelenésétől kezdve egyszerűen égetett szeszt jelentett, de a 20. század második felének magyar „pálinkái”, vagyis a tiszta, ízesítetlen hazai párlatok már jobbára gyümölcsből, törkölyből, borból vagy borseprőből készültek. A történelmi magyar „pálinka” azonban rozsból, búzából, kukoricából, hajdinából, burgonyából, ritkábban akár céklából, édes gyökerekből vagy borsóból készült párlatokat is magában foglalt, amíg ezek helyét át nem vette a finomszeszgyártás, a 20. század első felében.

A pálinkát erjesztett gyümölcscefre, gyümölcsmust vagy gyümölcsvelő lepárlásával készítik. Általában szintén a pálinkák közé sorolják a – törvényi szempontból különálló – törkölypálinkát, amely erjesztett szőlőtörköly párlata. A pálinka, a törkölypálinka és bizonyos helyi változataik európai uniós eredetvédelem alatt állnak. A pálinkának leggyakrabban szilva, körte, alma, kajszibarack, meggy, cseresznye, szőlőtörköly vagy eper az alapanyaga, de bármilyen Magyarországon termett gyümölcsből (az osztrák tartományokban csak helyi kajszibarackból készülhet. A 20. századot megelőzően a gyümölcspálinka döntően szilvából készült.

Szabolcs-Szatmár megye, az ország Észak-Keleti csücske hagyományosan a Kárpát-medence almatermelésének központja. Éghajlata és talajadottságai kitűnő, lédús almafajták termesztését teszik lehetővé. Feltehetőleg ennek tudható be, hogy a szabolcsi almapálinkák talán a leghíresebb pálinkafajták közé tartoznak. Ma már a Szabolcsi pálinkák ital palettáját, nemcsak alma pálinkák teszik ki, hanem megtalálhatunk közöttük pl. tönköly vagy akár vegyes gyümölcsből készült szeszes italokat is.