Fellépők A-Z

Gereben Zita

Harmadik nap •
22:15 - 23:15
Jazzma színpad

Gereben Zita a hazai könnyűzenei élet kiemelkedő énekes-dalszerzője. Saját zenekarát 2009-ben alapította, akikkel eddig három sikeres nagylemezt jelentettek meg, saját szerzeményekkel. Az első, ”színtiszta” jazzlemezüket követően (Ready for the sun), megjelent második “Our Places” című album populárisabb hangvétele még tovább növelte a zenekar rajongótáborát. A harmadik “Az én fesztiválom” albumon pedig magyar nyelvű dalokkal lepte meg a hallgatóságot. Az eklektikus műsorban a dalok az R’n’B, a pop, a blues, és természetesen a jazz stílusjegyeit is hordozzák. A sokszínű énekesnő zenei pályája során számos hazai formációval dolgozott együtt, tagja volt az Emil.RuleZ! zenekarnak, a Gringo Szárnak, valamint a Modern Art Orchestra, a Transform Quintet, a Random Trip, és a Nagy János Trióban is közreműködött. Mindezek mellett kirándulásokat tett a mozifilmek világába is, olyan betétdalokkal és kisebb szerepekkel, mint pl.a Boldog Születésnapot, Magyar Vándor, Majdnem Szűz.

A Gereben Zita zenekar a hazai zenei élet elismert és tehetséges muzsikusaiból áll. A rendkívül összeszokott csapat bátran nyúl a legkülönfélébb zenei stílusokhoz, egyedi hangzást adva, játékukban az improvizáció és a zenei szabadság egyaránt megjelenik. Az énekesnő koncertjein egy olyan utazásra invitálja közönségét, melyet zenekarával együtt elsöprő lendülettel varázsolnak egy nagyszerűen szórakoztató közös élménnyé.

A zenekar tagjai: Gereben Zita – ének, Horváth „Tojás” Gábor – zongora, Bécsy Bence – gitár, Bartók Vince – basszusgitár, Gálfi Attila – dob

További fellépők:

1 2 3 7