Fellépők A-Z
A Vas/Bukowski/Szmańda Trio egy új formáció, amelyet három kiváló zenész hozott létre: Vas Bence (Hammond orgona), Dominik Bukowski (vibrafon) és Krzysztof Szmańda (dob). A kissé szokatlan felállásban játszó trió Vas Bence, a közelmúltban Lengyelországban letelepedett magyar orgonista kezdeményezésére alakult meg és szinte kizárólag új, saját kompozíciókat ad elő. A zenészek karakteres, egyedi játékstílusa különleges, egyedülálló hangzást ad a zenekarnak. Bemutatkozó albumuk, az „Open-Closed Principle” 2022-ben jelent meg a lengyel SJ Records gondozásában.
Vas Ádám Bence Hammond orgonista, zeneszerző, zenekarvezető.
Eredeti, kreatív kompozícióiból több albumot is rögzített kiemelkedő magyar és lengyel zenészek előadásában.
Különböző európai városokban, klubokban és fesztiválokon – Prágában, Berlinben, Stuttgartban, Budapesten, Krakkóban, Varsóban, Kielcében lepett fel es a kortárs jazz szcéna néhány kiemelkedő alakjával, mint például a Grammy-díjra jelölt Brian Charette, Kajetan Galas és Fekete-Kovács Kornél játszott együtt. Jelenleg Lengyelországban él és dolgozik.
Krzysztof Szmańda a varsói Frederic Chopin Zeneakadémián szerzett diplomát. 2002-ben posztgraduális tanulmányokat végzett a Los Angeles-i Thornton School of the Music University of Southern California, ahol olyan jazz mesterektől tanult, mint Peter Erskine, Ndugu Chancler és Eric Forrester. Krzysztof Szmańda számos kiemelkedő zenekarral és előadóval dolgozott együtt, többek között Zbigniew Namysłowski Big Bandjével, Kuba Stankiewicz-csel, Adam Pierończyk-kal, Lora Szafran-nal, Włodek Pawlik-kal, Adam Bałdych-el, Marcin Olak-kal, Oleg Kirejev-vel, Keith Javors-szal és a Trifonidis Orchestra-val. Szmańda a varsói Teatru Wielkiego Opery Narodowej w Warszawie zenekarának állandó tagja.
Dominik Bukowski jazz vibrafonos és zeneszerző. 2020/2021-ben a lengyel Jazz Forum magazin a Jazz Top legjobb vibrafonos díját kapta. 2021 óta Bukowski a gdański Zeneakadémián tanít.
A „Projektor” című albumát a Jazz Forum magazin 2005 legjobb tíz albuma közé sorolta, 2010-ben a „Vice Versa” című lemezét FRYDERYKI-díjra jelölték.
A 2016-os „SUFIA” és a 2019-es „TRANSATLANTYK” című lemeze számos kiemelkedő kritikát kapott, és többször szerepelt az év albumai között az évente megrendezett kritikai szavazásokon.
Dominik Bukowski olyan zenészekkel játszott és készített felvételt, mint Amir ElSaffar, Cikada Quartet, Nigel Kennedy, Soweto Kinch, Tim Hagans, Janusz Muniak, Leszek Możdżer, Piotr Wojtasik, Maciej Sikała, Zbigniew Namysłowski, Jan „Ptaszyn,” Wróblewski és Krystyna Stańko.
Számos lengyel és nemzetközi jazzfesztiválon lépett fel (Kanadában, Indonéziában, Izraelben, Oroszországban és a legtöbb európai országban). Bukowski számos színházi és táncelőadáshoz is komponált zenét.